Egy reggel, mikor még a legkedveltebb autó a zsebbe hajtogatható kamion volt, akkor történt egy budapesti telefonközpontban, hogy a világ leggyorsabb embere ült le a kapcsoló tábla elé. Természetesen mindenki hazament az nap, „Hiszen a leggyorsabb ember az mégis csak a leggyorsabb ember!”. Így hát a fejére tette a fejhallgatót, leült és figyelt.

Az első pár percben melegítésként néhány barátját kapcsolta össze a telefonos mesemondóval, ami kellő magabiztosságot adott neki a további munkához. Majd mikor az első hívás beérkezett, szinte azonnal összekapcsolta azzal a személlyel, akivel beszélni szeretett volna.

Eleinte sokan meglepődtek, hogy a telefontársaság milyen jól végzi a dolgát, így mindenki felhívta ismerősét, hogy ezt elújságolhassák nekik. Ez persze sok hívást eredményezett, de a leggyorsabb ember nem rökönyödött meg. Rendre mindenkit jól kapcsolt. Egy idő után azonban egyre jobban belemelegedett és oly gyorsasággal kapcsolta össze az embereket, mint senki más előtte. Két óra után már olyan gyors volt, hogy megelőzte a hívásokat a kapcsolás.

Mikor felemelte a Kovács Gyuri a telefont, hogy kenyeret rendeljen, akkor már ott várta a pék, a vonal végén. Mikor a Kati néni hívni akarta a hivatalt, akkor már az ügyintéző fogadta, mielőtt Kati néni meghallgathatta volna az “ Ön fontos számunkra…” kezdetű várakoztató szöveget, holott, csakis ezért hívta. Ez annyira jól ment, hogy csak gyorsított a tempón. A végén oly gyorsan kapcsolta a leggyorsabb ember a hívásokat, hogy mikor a nagyházi polgármester ki akarta hívni a mentőket, akkor már az orvos kiabált a vonal végén, hogy - “Mondja már a címet!”

A hatalmas káosz olyan nagy lett, hogy már nem a hívó fél várta a fogadót, hanem a fogadó várta a hívót. Ez így ment egész nap, mindaddig, amíg a leggyorsabb ember olyan gyors nem volt, hogy már délután öt órakor kapcsolta az összes hívást másnap reggelig. Így amíg ő hazament, addig az egész város várta fülén a kagylóval, hogy végre felhívja az, akivel összekapcsolták.